Jézus születését ünnepeltük


2011. december 24-én a zsúfolásig megtelt református templomban összegyűlt hívek ünnepi istentiszteleten vettek részt.

Az igét Szűcs M Sándorné lelkésznő hírdette. / Fényképekkel szinesített szolgálatát a fenti képre kattintva, Ön is megtekintheti/

A szolgálat után   több részletből álló szinvonalas műsorral kedveskedett a jelenlévőknek a gyülekezet 25-30 tagja. / A műsor vágott változatát a második képre kattintva tekintheti meg/

Tekintse meg az alkalmon készített fénykeket is!

Presbiterek tettek fogadalmat

Advent első vasárnapján nagy létszámú gyülekezet gyűlt egybe az abádszalóki fűtött templomban.
Gondnok asszony és presbitertestvéreink gyülekezet és szeretteik körében tettek fogadalmat, majd átvették az OKLEVELET.
Gondnok: Szabóné Szél Terézia, presbiterek: Komáromi Kálmán, Vas Lászlóné, Balogh Julianna, Czudar Balázs.
Dányi István, Gémes Géza, Sáfár Miklós. A pótpresbiterekért imádság hangzott el, majd Isten áldásával bocsáttattak szolgálatba:
Sáfár Miklósné, dr. Dóra Lajosné és Szabó Sándorné

Majd keresztelés következett. Legifjabb Fodor Istvánt népes rokonsága, családja körében keresztelte meg a lelkipásztor. Áldja meg az Úr Isten hosszú élettel e gyermeket Isten dicsőségére és embertársaik javára!