Konfirmációs vizsga 2012

„Mert meg van írva: Élek Én, így szól az Úr, bizony Előttem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv magasztalni fogja Istent. Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek.” (Róm. 14: 11-12)

Május 20-án fél 11-re, az Abádszalóki gyülekezet 10 fiatal és 7 felnőtt konfirmációs istentiszteletre érkezett műemlék templomába. A gyülekezet, a családok nagyjából megtöltötték a templomot. 3 fiatal keresztelésével kezdődött az ünnepi istentisztelet, majd igehirdetéssel folytatódott. Ifjú konfirmandusaink a lelkipásztor által feltett kérdésekre adott válasz után fogadalomtételre körbeállták az Úrasztalát. Megható pillanatok után gondnokasszony kézfogással fogadta be a gyülekezet tagjai közé őket. Míg énekelték a „Vezess Jézusunk, Véled indulunk” dicséretet (434: 1), addig a felnőttek készültek fel az áldás elfogadására. Gondnokasszony kedves szavai után úrvacsorai közösséggé forrt egybe a gyülekezet új és régi tagjainak közössége. Mire megszólalt a déli harang, a közös fotózást is befejeztük, melynek eredménye kattintva a linkre megtekinthető.

[portfolio_slideshow]